BR120 051-8 Taigatrommel átalakítás Minitrix alapra, Kuswa és saját alkatrészekkel2012. október 14., vasárnap
2012. október 4., csütörtök
Aranycsapat
A MÁV a híres Aranycsapat 6:3-as londoni győzelem évfordulója alkalmából matricázta fel egyik 1047-es vagyis most már 470-es mozdonyát. Őszintén megvallva első látásra kissé furcsán hatott az elmúlt idők reklám mozdonyai után, hogy nem fotók, vagy festmények, hanem rajzok szerepelnek rajta, de addig-addig nézegettem, hogy végül úgy döntöttem nekem is kell ilyen és persze nem bírtam kivárni míg megjelenik a Jäegerndorfer kínálatában. Remélhetőleg az nem olyan lesz mint a Haydn, ami elég sok kivetnivalót hagyott maga után. Annyira ronda volt a gyári tamponozás, hogy le is mostam (inkább megtartottam a saját matricásomat). Újjászületve pedig ez lett.
2012. június 3., vasárnap
Tartálykocsik2
2012. május 13., vasárnap
2012. április 1., vasárnap
109 109
Minden évben több alkalommal ellátogatunk a családdal a Vasúttörténeti Parkba, ahol a gőzösök között az egyik kedvencem a Déli Vasút 109 109-es mozdonya. Amikor megláttam az index fórumán, hogy N-es építési nagyságban is készíti valaki, egyből felvillanyozódtam.
2012. március 28., szerda
ModellbahUnion
Sokáig tanakodtam, hogy megírjam-e ezt a posztot, mert a saját készítésű modelljeimről szól ez a blog. De a napokban érkeztek meg az első Modellbahn Union gyártmányú teherkocsijaim. Aki látott már fotókat róla, annak van már elképzelése, de állítom én is meglepődtem amikor kibontottam a dobozokat. Ezekhez nem kell már semmilyen feljavítás, így jók ahogy vannak.
2012. március 18., vasárnap
MÁV 480 Traxx
A MÁV 480-as sorozata a legújabb beszerzésű mozdonyokat takarja a vasúttársaságnál. Ebből a Bombardier által gyártott TRAXX típusból 25 példánnyal rendelkezik, amik 2011-2012-ben érkeztek hazánkba. Jellemzően személyvonatok továbbítására használják ezeket a 160 km/h sebességre alkalmas két áramnemű mozdonyokat.
Ezek közül a 480 001-es példány oldalára helyeztek el Kandó Kálmán tiszteletére egy egész oldalas matricát. Képek az igazi mozdonyról az Indóház Online oldalán.
2012. március 4., vasárnap
GySEV 470 501 Sisi
2012. február 26., vasárnap
CD 350 Gorilla
N-es méretben nem árulnak komplett mozdonyt, viszont a cseh DK-Modellnél lehet egy építő készletet venni.
MÁV M61 Nohab
2012. február 12., vasárnap
MÁV V63 Gigant
Egy kedves ismerősöm Jakó Attila mutatott képeket az épülő V63-as modelljéről TT építési nagyságban. Ami annyira megtetszett, hogy addig unszoltam míg a réz maratott kasznit el nem készítette N-ben is. Ehhez kellett még egy alapmodell, amihez a terveket igazítani kellett. A kiszemelt példány a Fleischmann BR151-es mozdonya lett.2012. február 11., szombat
MÁV M62 Szergej
Az M62-es sorozat hazánkban a pályafutásuk megkezdése óta több kisebb-nagyobb átalakításon, ráncfelvarráson esett át. A teljesség igénye nélkül ilyen volt az eredeti bajszos festés cseréje piros/sárga színre, hangtompító felszerelése, díszlécek cseréje kapaszkodóra, kürtök áthelyezése a tetőn, végül a motor cserén átesett mozdonyok karosszéria és festésbeli változtatása. Aki eme gép modellezésére vállalkozik tud miből válogatni, hogy változatos gépparkot alakíthasson ki magának.Épületkészítés

Mint bizonyára észrevetted Te is, hogy a gyártók épület kínálata nem mindig egyezik meg az igényeiddel, vagy az éppen modellezni kívánt korszakkal, vagy nemzettel. Így vagyok ezzel én is. Mivel magyar jellegű pályát készítek, ezért számomra természetes, hogy a házaknak, állomásoknak is ennek megfelelően kell kinézniük.
Vizes matrica házilag
Sokaknak az a véleménye, hogy vizes matricát készíteni házilag nem lehet, mert mint tudjuk, a nyomtatók nem tudnak fehér színt nyomtatni. Itt csak a megfizethető kategóriájú fotó nyomtatókra gondolok. Vannak a professzionális kategóriában olyanok, amik tartalmaznak fehér patront is például az OKI DP5000, de én nem rendelkezem ilyennel. Így csak olyan feladatokra próbáltam használni, amiket itthon meg tudtam oldani. Ezt az írást azoknak készítettem, akik ha hasonlóval próbálkoznak, ne kövessék el azokat a hibákat, amiket én. Köszönet a sok tippért Zsivány kollégának.
