2012. február 26., vasárnap

MÁV M61 Nohab

Rég óta terveztem már egy Nohab átalakítást, de eddig nem mertem belefogni. Az alap kiválasztása elég nagy fejtörést okozott. Nem is olyan régen még csak a Minitrix gyártott N-es méretben ilyen mozdonyt, de az csak messziről hasonlít a magyar változathoz. A sok eltérés közül a legszembetűnőbb a tetőn található szellőző ventilátorokat borító nagy doboz. A pár éve kapható Kato verzió sokkal jobb választás, de egyik sem tökéletes. Viszont mindkét változattal rendelkezem, így lássuk mit kell tenni, hogy elfogadható eredményt kapjunk.



Trix alap


Első próbálkozásom a tető rendbe tételéhez, az volt, hogy műgyanta másolatot készítettem a ventilátorokról, de miután kiderült számomra, hogy a tető panelek mérete sem stimmel elhatároztam hogy rézből készítek egy komplett változatot.
Ennek előnye az is, hogy a ventilátorok is láthatóvá tehetőek. Ami nagyot dob a modell összképén.


A réz alkatrészeknél a tetőpanellel kezdtem a munkát, ami a megfelelő ívre való hajlítást jelenti, majd külön a ventilátorok jöttek és végül az egybeforrasztás. A kipufogó kéményeihez kellett egy kis segédszerszám, ami 3 drót összeforrasztását jelentette, amire a méretre vágott réz darabot hajlítottam.




 A tető kívül és belül.
Az alapmodellről a festék eltávolítását követően az egész tetőt le kellett reszelni. A nagyobb darabokat szikével vágtam le majd reszelővel simítottam el az eredményt. Végül a ventilátoroknak szükséges helyet ki kellett vágni és jöhetett a felragasztás.

Ezt követően jöttek az "apróságok", a szellőző gomba és a kazán kémény amiket a egy öngyújtó szelepéből reszeltem ki. Majd a kapaszkodók citerahúrból készültek a megfelelő formára hajlítással, a tetőn plusz három drótot forrasztottam rájuk, hogy be lehessen a helyére rakni. A csatlakozó a lámpák között és a vonóhorog szintén rézmarással készült.
Ezt követően jöhetett a festés. A megvalósítandó M61 019-es pályaszámú gép mai kivitelének megfelelően narancs (RAL2002) valamint a kapaszkodói és a mellgerenda sáfránysárga (RAL1017) színt kapott. A feliratokat vizes matricával készítettem ami alá és fölé fényes lakkot kell fújni. Végül a teljes száradást követően kapta meg a matt fényét.
Majd a fényvezetők, ablakok és ütközők visszahelyezése következett.








A forgóvázon is elég sokat kell dolgozni, hogy a MÁV változatra hasonlítson. Ehhez első körben le kell vágni a felesleget, majd pótolni a hiányokat. 
Fent a Kato lent a Minitrix változat.

A fékhengerekhez a szintén Minitrix gyártmányú Szergej forgóvázáról készítettem mintát és sokszorosítottam. Mivel a formán csak 4 van és egy Nohabhoz 12 kell, ezért először csak egyesével készítettem párat, majd azokból még egy formát, így már elég gyorsan lehetett a megfelelő mennyiséget elkészíteni.
Végül felkerültek a helyükre a hengerek


Majd festést követően, összeszerelés, pár apróság még utoljára, például a kürtök, az antenna, a teli kotrós végre féktömlők és vonóhorog.

Az elkészült KATO verzió



Az elkészült MINITRIX verzió










1 megjegyzés:

ZoltaN írta...

Már várom, hogy kész legyen...! :)

Megjegyzés küldése